Action bár
Biztos sokan ismeritek, vagy legalábbis hallottatok már az Action bárról, ami a Kálvin tér közelében, a Magyar utcában található. A hely maga egy pincében található, aminek a bejáratát a képen látható ikonikus „A” betű jelképez szívárvány-zászlós háttéren.
Nagy valószínűséggel sokan vannak előítélettel az „efféle” helyek iránt, bevallom én magam is sokáig várattam magamra, hogy lemenjek és megnézzem magamnak. Akárcsak a szanuák esetében, szerintem itt is igaz, hogy nem szabad előítélettel lemenni, hanem hagyni kell, hogy megtapasztaljuk a helyet, a hangulatot.
Alapterületileg annyira nem nagy helyről van szó, de annál izgalmasabb helyeket rejteget. Ahogy belépünk egy kisebb előtér fogad, ahol a bárpult is található illetve 2 asztal is. Ha egyenesen továbbmegyünk, akkor egy újabb teremben találjuk magunkat, ahol körbe, a falnál padok vannak, és a terem közepén egy színpad. Ebből a térből nyílik a sötétszoba, ahol kabinok és gloryhole is van. Ha a színpad melett elmegyünk, akkor ott található a mosdó és egy közös helység, ülő és állóhelyekkel, ahol pornót vetítenek.
De kanyarodjuk vissza a mosdóhoz, konkrétan a piszuárhoz. Hogy miért? Nos elmondom: a piszuár kialakításában rejlik a trükk, ugyanis a piszuár szemközti „fala” egy tükör. Vagyis csak annak látszik. A fal túloldalán egy folyosó van, ahonnan meg lehet lesni a többieket pisilés közben, és könnyedén szemügyre vehetjük mit is rejtegetnek. Ez valószínűleg mindkét oldalon álló embernek plusz élvezetet nyújthat, főleg ha a WS iránt is érdeklődik ;)
Minden pénteken élő szexshow van, amit az előbb említett színpadon szoktak bemutatni, szombatonként pedig oral academy. Utóbbinál te vagy a szereplő: két keményfarkú srác várja, hogy megérintsd vagy szopd a farkukat. A belépő 1000 Ft és a minimális fogyasztás is 1000 Ft.
Szerintem egy izgalmas és kellemes helyről van szó, a pultosok is kedvesek. Tapsztalatom szerint érdemes akkor menni, amikor élő szexshow vagy oralacademy van, mert ilyenkor sok a külföldi, és a fiatal is. Már több kellemes élményt szereztem az ott megismert srácokkal :)
Cím: 1053. Budapest, Magyar u. 42
Tel: +3612669148
Nyitva: minden nap 21:00-4:00
This Post Has 0 Comments